Állatok Világnapja a Csaba Centerben

A Csabai Állatvédők Közhasznú Egyesületével karöltve megrendezésre került Állatok Világnapja alkalmából szervezett rendezvényünket nagy érdeklődés kísérte. A Csaba Center kiváló helyszínnek bizonyult a rendezvény lebonyolításához. Örömünkre szolgált, hogy kicsiket és nagyokat egyaránt be tudtunk vonni ennek a jeles napnak a programjába.

A közel négy órás programban a gyerekek kipróbálhatták, hogyan lehet természetes anyagokból érdekes tárgyakat, ajándékokat készíteni. A nagyobbak pedig a kreatív foglalkozásokon kívül kipróbálhatták magukat az „állati totóban”, bízva a fődíj elnyerésében. A felnőttek pedig a felelős állattartásról beszélgethettek, valamint az állatvédők mindennapjaival ismerkedhettek meg. Természetesen a játékos kedvű felnőtteket sem hagytuk cserben, „állati totót” készítettünk számukra is, ami talán egy kicsit nehéznek bizonyult, reméljük jövőre jobban fog menni!

Akkor jöjjenek egy hasznos délelőtt fotói!

 

További képek a galériában!